Szakadék szélén, szakadék mélyén !

Ez az első bejegyzésem és nem lesz túl vidám, azért sem mert, kissé kótyagosan ébredtem korán reggel. Az óra alig mutatott fél hatot, de ahogy felnyitottam a szemem azonnal a tegnapi mérkőzés jutott eszembe! Mit mérkőzés? Még a szó sem méltó rá, ugyanis a mérkőzni szó feltételezi, hogy két egymással egyenlő ellenfél méri össze erejét, a magyar válogatott tegnapi játékáról pedig minden  mondható csak az nem, hogy összemérte volna az erejét bárkivel is. 

Nagyon elkeserítő és kiábrándító vereség volt ez! A pofon mindjárt az elején csattant, méghozzá akkorát, hogy a hanyatt vágódó magyaroknak a mindent túlkiabáló ötvenez román szurkoló adta a másikat. A hónapok óta csapat nélkül levő Ciprian Marica egy bődületes védelmi hiba után már a 2. percben megszerezte a vezetést, szinte elegáns pökhendiséggel gurította el a labdát a kapujából kimozduló Bogdán mellett. Ez az eset már nem az első volt a magyar védelem történetében, a legemlékezetesebb talán Lőw Zsolt szenzációs "hazaadása" volt  2004-ben Robert Earnshaw csatárnak, aki gyakorlatilag szabadon vihette a labdát a kapu felé, megszerezve a győzelmet Walesnek. Igaz az csak egy barátságos meccs volt, nem volt túl nagy jelentősége, annyira azért  jó volt az egész, hogy Lőw többet ne kapjon meghívót Lothar Matthaus keretébe. A debreceni Éger Laci hazaadása Ole Gunnar Solskjaernak már ennél fájóbb volt, mindezt az első 10 percben tette Magyarországon az első Eb selejtezőnkön, ahol a norvégok 4:1-re selejteztek le minket a hazai publikum előtt.  Számomra azért is volt megdöbbentő ez az egész, mert Éger László a korábban lejátszott 7-8 válogatott meccsén mindig megbízhatóan játszott, a döntő pillanatokban azonban egy keservesen rossz döntést hozott. Többet ő sem növelhette válogatottságának számát, Várhídi Péter a Bozsik Pétert váltó megbízott szövetségi kapitány soha többé nem számolt Égerrel

Keserű dolog ez, egy olyan betegség, ami régóta kínozza a focinkat és a válogatottunkat. Történetesen, hogy nem vagyunk képesek kiállítani 4 valamire való bekket. Akik most kerettagok gyakran jobb labdákkal tömik az ellenfél csatársorát, mint tulajdon csapattársaik. Guzmics Richárd "elődjeihez" hasonló lezserséggel engedte át a labdát Maricának, aki nem tette meg azt a szép szívességet, hogy a 100%-os ziccert mellé vágja.

Akármi is volt a terve Egervárinak, az biztosan nem szerepelt közöttük, hogy az elején gólpasszt adunk a románoknak. Az ezt követő kiábrándító játék, zavaradotton futkosó és rendre rosszul passzoló magyar játékosok nem sok jóval kecsegtettek, Pintili a  saját tizenhatosukon toporzékoló magyar védők tehetetlenségét egy 25 méteres gyilkos bombával hálálta meg, ezzel lett 2:0. A félidő vége felé a románok egy kicsit vissza  zártak, ekkor a második román gól után beálló  Hajnal Tamás eresztett meg egy nagyobb lövést a kapu felé, amit Tatarusanu kapus játszi könnyedséggel húzott le a levegőből. De legalább eltaláltuk a kaput! És már ez is valami. Igaziból az egész mérkőzésen talán ez volt az egyetlen momentum, amikor a román kapust egy kicsit megdolgoztattuk

Az egész meccsre jellemző volt, hogy katasztrofálisan játszott nem csak a védelem, hanem az eddig valamivel megbízhatóbb középpálya is. Varga Józsi védekező középpályásként maga volt a nyitott átjáró ház a románoknak, a technikásabb játékosok pedig képtelenek voltak épkézláb passzok kivitelezésére. Ha véletlenül meg is szereztük a labdát, azt szinte azonnal visszaszerezték a románok, vagy ha eljutottunk a kapuig, akkor a védők szereltek könnyedén. 

Állítólag Böde és Szalai nagyon jól megértik egymást, ez egy pohár sör mellett biztosan így van, a pályán sajnos  ez nem nagyon mutatkozott meg, bár ezt az elmúlt hetekben  többször is reklámozták a különböző sajtóorgánumokban, " ha Böde és Szalai a pályán, rettegjenek a románok". Akárhogy is, ebből az egészből semmi nem valósult meg, bár mentségükre hoznám fel azt, hogy semmilyen támogatást nem kaptak a középpályánktól, a védőink pedig rendre felvagdalták a labdákat a levegőbe. Szalaiék játéka inkább tűnt vergődésnek és nélkülözött mindenféle elképzelést. Azt gondolom ilyenkor kellett volna egy kicsit csípni-rúgni harapni és verekedniük a védőkkel, és ez a legszomorúbb, hogy bennük sem volt a harci tűznek még csak a látszata sem

Aki számomra teljes és totális csőd volt, az Dzsudzsák Balázs, bár még csak 26 éves a srác és a legjobb éveiben jár. Mesze a legmagasabban jegyzett magyar játékos, aki Nyírlugoson tanulás helyett inkább a foci labdát kergette gyerekkorában,  olyan utat járt be, amire nem sokan voltak képesek az elmúlt 12-15 évben Magyarországon. A srácnak olyan lövő ereje van, hogy egy kis túlzással egy Bismarck korabéli porosz tüzérüteg elbújhatna mellette, technikai tudása és gyorsasága kiemelkedő, ezt volt alkalma bebizonyítani a PSV Eidhovenben, ahol csapatának legjobb góllövői közé tartozott. Az utóbb évben ebből már valamicskét az oroszoknál is megvillantott, nem hiába üzent haza a román Dan Petrescu, hogy " vigyázzatok a palival, mert nagyon jó". 

Ehelyett bármikor megkapta a labdát, szinte azonnal szerelték vagy a cseleit rontotta el, egy beadás maradt meg tőle igazán tegnapról, az is csak azért, mert olyan gyenge volt, mint egy lepkefing. Ekkor azonnal az Ajaxnak rúgott szabadrúgás gólja jutott eszembe, amit 30 méterről elemi erővel vágott a kapuba, tegnap meg a labda szinte szenvedett a levegőben, olyan lassan suhant a román 16-os felé, amit természetesen könnyedén semlegesítettek. Pedig tegnap éjjel ő viselte a kapitányi karszalagot, s mivel " elvileg" benne van a legtöbb, ebből illett volna valamicskét megmutatni és kisegíteni tehetetlenkedő társait. És arra sem nagyon emlékszem, hogy bármikor visszaért volna a pálya baloldalán, hogy szerencsétlenkedő védőnket egy kicsit kihúzza a románok okozta ganéból, a jobb oldalunkhoz hasonlóan itt is rendre könnyedén hozhatták fel a labdát

Még sokáig tartott ez a vergődés, az órán szinte csigalassúsággal teltek el a percek, a csapat legjobbja - mert ezt nem szabad elvenni tőle - Bogdán Ádám kapus volt, ha nem ő védett volna, akkor itt simán lehetett volna 5-6 is a végeredmény. Szóval neki hálálkodhatunk igazán, hogy nem szaladtunk bele egy ennél is nagyobb zakóba.

Az eperdarab a román habon kétségkívül a harmadik román gól volt, a villámgyors Tanase kihasználva a "védelem" újabb megingását egy megkerülős csellel tisztára játszva magát szép gólt szerzett, Bogdán miután az elmúlt 15-20 percben több bravúrt is bemutatott, tehetetlen volt. Ezzel állították be a románok a 3:0-ás végeredményt.

Ekkor fogalmazódott meg bennem sok más szurkolótársammal egyetemben, hogy ez ugyan mi a büd..s úristen volt? Ennyire azért nem jók a románok, hogy zabszemmel a seggünkben menjünk fel a pályára, az öltözőbe hagyva a játékosoknak azt a szerény vagy kevésbé szerény tudását, amibe legalább eddig " bízhattunk". Az a  véleményem, hogy ha ennyire béna lenne a válogatott, akkor nem tudott volna még otthon sem elérni egy döntetlent a románok ellen (ahol inkább nyerni kellett volna, de ez megint más történet) és a törököket sem tudtuk volna megfogni hazai pályán. Ám a tegnapi meccs fényében elmondható, iszonyat nagy mázlink volt, hogy azon a 3 meccsen 5 pontot gyűjtöttünk be. Az előbb felsorolt meccseken egyértelműen kijelenthető, hogy még a magyarnál is lelketlenebb csapatokkal kerültünk össze. A románok számára azonban kijózanító volt a budapesti döntetlen, és gyorsan rendezték a soraikat, a tegnapi meccs ezt jól példázza.

A szövetségi kapitányra, Egervári Sándorra nem szeretném a szót fecsérelni. Elég, ha annyit mondok ő is nyakig sáros ebben az egészben, aki ugyanolyan tehetetlenül ácsorgott a kispad mellet, mint ahogy a magyar védelem tette Pintili góljánál. Egyértelmű, hogy nem sikerült felkészíteni a gárdát és legfőképpen morálisan mondott csődöt. Arról nyilván nem tehet, hogy a játékosok többsége egy épületeset nem tud belerúgni a labdába, de arról igenis tehet, hogy az első másodperctől fogva már tele volt a magyarok gatyája a himnuszunkat kifütyülő román szurkolóktól.  Lelki felkészítésre valószínűleg nem sok időt szentelt, bár ezt többször hangsúlyozta, hogy erre is nagy figyelmet szentelt. Ha ez így volt, akkor a szövetségi kapitányunk teljes csődöt mondott nem csak kapitányként, vezetőként is. Alighanem a maradék hitelét is elveszítette a szurkolók szemében, és joggal követelik a lemondását. Hisz nem igazán lehet eldönteni, mit játszott a magyar válogatott tegnap vagy mit akartak játszani. Egyébiránt az előző 5 meccsre is igaz, már Kuvait és a csehek ellen is rossz volt nézni őket, a tegnapi meccsen született eredmény tulajdonképpen már a felkészülési meccseken "produkált" játék alapján borítékolható volt

Mielőtt rá térnék az összegzésre úgy gondolom meg kell említenem  még egy dolgot, és sajnos nem hunyhatok szemet fölötte. Ez nem más, mint a magyar sportmédia és annak az előző félévben tanúsított " működése". Az a véleményem, hogy többször estek bele abba a hibába, hogy lekicsinylően nyilatkoztak a románokról. Állandó belső harcokról, klubjaikban nem játszó román légiósokról firkáltak, külön kiemelve a Piturcának a Mutuval való konfliktusát és szerepét a Becali féle korrupciós ügyben. Mindezek mellett azt a kényszerképzetet keltették a szurkolókban, hogy most egy több sebből vérző román gárda ellen állunk fel, akiknél egyértelműen mi vagyunk a jobbak, hiszen még fizikálisan és magasságban is messze felülmúljuk a románokat. Azért nem okolható a média, mert megírta ezeket a dolgokat, hiszen ez a munkájuk és ebből szerzik a kenyerüket, viszont mindezt nem túl elegáns módon tették és jellemzően lenéző hangvételben tették mindezt. Nem telt el egy nap sem a nyáron, hogy ne készítettek volna felettébb provokatív interjúkat - teljesen mindegy, hogy kivel - amiből azt szűrhette le a kedves olvasó, hogy bizony ez a román gárda már messze van a Popescu, Haghi nevével fémjelzett gárdától - ami igaz is - és csak a három pont megszerzése lehet a cél Bukarestben. Szinte a hányinger kerülgetett egyes nevesebb sportlapok címoldalától az elmúlt napokban, aztán most meglehet nézni, hogy lehúzzák ezt a " szerethető" válogatottat. Talán nem kellett volna Parnasszusi magasságba emelni ezt a néhány szerencsétlent, aki címeres mezt mert magára húzni. Félre értés ne essék, én nem védem ezeket a kutyaütőket ,mert az eredményen túl iszonyat gyengén, demotiváltan és elképzelés, mindennemű küzdés nélkül játszottak. Akkor is muszáj elmondani, hogy a média megcsinálta a kellő alaphangot és körítést a meccs köré. Úgy cikkeztek, mintha legalábbis a Vb döntőre készülne a keret. A vízilabda Vb-t nem kísérte ekkora körítés, jóllehet ott bravúros első helyezést született! Pedig már tanulhattak volna a hibájukból a kedves újságíró urak, mert ez már nem az első eset volt. A fentebb említett Norvég meccs előtt is ezt a műsort kellett benyalni a reménykedő szurkolóknak, miután  a sportmédia hozzájárult a válogatott " megrontójának" bélyegzett Matthaus elűzéséhez, és szinte királynak kijáró szinten köszöntötték Bozsik Pétert és Détári Lajost a vezető poszton. De a szurkoló mindent bekajál! A szurkol már csak ilyen "hülye", örök reménykedő, mert szereti a hazáját és nyilván azt a válogatottat is, ami képviseli a címerünket. Ezért mondom azt, hogy nem csak a válogatottnak, de az azt körülcsókolgató majd később sárba döngölő médiának is fel kéne nőni a feladathoz

Összegzésképpen a tegnapról! Totális és mély elkeseredést érzek. Nem azért, mert lecsúsztunk a pótselejtezőről - számolgatni itt már teljesen felesleges - hanem mert A MÉRKŐZÉST buktuk el teljesen kilátástalan játékkal. Nacionalista embernek tartom magam, és a szó kizárólagosan Pozitív értelmében, és Magyarország történelmének talán legaljasabb szomszédja ellen, a "nagy rómaiak" leszármazottjai mosatták fel velünk a gyönyörű 55 ezer férőhelyes stadionjukat. Ez egy sporttal foglalkozó cikk, itt nincs helye politikának és történelemnek. A két nemzet rivalizálása mellett azonban nem lehet elmenni, a magyar himnusz alatti román füttykoncert és a mérkőzést megelőző balhé tökéletesen tükrözte, milyen fontos vagy fontos lett volna ez a mérkőzés. Sajnos a bocskorosoknak tálcán nyújtottuk a győzelmet és kínáltuk fel a lehetőséget a brazíliai Vb-re. Székely testvéreink reménykedve várták ezt a mérkőzést, hátha láthatják a románok bukását. Ehelyett szegényeknek csalódniuk kellett, itt volt a lehetőség, hogy megmutassuk nekik, hogy nem ők a „bozgorok” hanem az oláhok. Kudarcot vallottunk! Más nem maradt számunkra. Kedden mindenképp nyerni kell az észtek ellen – akik harcos játékkal majdnem legyőzték a hollandokat- sokat ez sem szépít az összképen és nem lesz könnyű meccs, de iparkodnunk kell, hogy legalább a harmadik hely meglegyen a csoportban. Ezzel bebiztosítva a harmadik kalapot az Eb selejtező csoportok sorsolására. A 2016-os Eb-re ugyanis nem 16 csapat, hanem 24 kvalifikálhatja magát. Ha végre nem a hollandokkal, törökökkel és azokkal a románokkal sorsolnak össze, akikkel tulajdonképpen helyet cseréltünk a harmadik és negyedik kalapban, meg adj Isten találnánk 3-4 valamire való védőt, akkor kitudja. Mindegy is, nem szeretnék olyan lenni, mint az általam fentebb kritizált média. Nem akarok hiú ábrándokat kergetni és hiú ábrándokat kelteni!  De Mint szokták mondani: a remény hal meg utoljára….