Eljött hát a vége, újra túl vagyunk egy selejtező sorozaton, és mi újra csak nézőként veszünk részt egy világeseményen. Sok minden történt az utóbbi időszakban, török veréstől kezdve Egervári lemondásáig és Szalai őszinte vagy „álszent” nyilatkozatáig hosszú út vezetett (mindenki úgy értékeli a nyilatkozatot, ahogy akarja majd ezt én is megteszem). De kezdjük a legfontosabb ténnyel, Magyarország legyőzte Andorrát 2:0-ra Nemanja Nikolics góljával és az andorrai Lima öngóljával.

A mai mérkőzésről túl sok pozitívumot nem lehet elmondani, iszonyatos szenvedést láthattunk a pályán, a mérkőzésen összegyűlt párezer ember nem rejtette a véka alá véleményét és bőszen fütyült, ha kellett, ha nem. Pár pozitívumot azért még is megpróbálok összeszedni a ma estével kapcsolatban.

Az első az magától értetődő, megvertük az ellenfelet, az teljesen mindegy, hogy csőszerelőkből és hentesekből állt fel, ezért is három pontot adnak szerencsére. A meccs közben figyeltem mi folyik a livescoron, és a törökök elég korán hátrányba kerültek a hollandokkal szemben. Komoly pikantéria elé lettek állítva magyar szurkolók, hogy melyik válogatottnak szurkoljanak, a hollandnak vagy a töröknek? Játszanak-e inkább a török a pótselejtezőt elcsapva a románoktól a lehetőséget, vagy kapjanak ki a hollandoktól ezzel ziccer elé állítva minket. Miről is van szó? A sokat emlegetett harmadik kalapról. A törökök vereségével és a mai nyögvenyelős győzelmünkkel elértük azt, hogy nem jutottunk előbbre igaz vissza se léptünk, maradtunk a „papírformánál”. Megtartottuk a harmadik kalapunkat, így a következő sorsoláskor elvileg csak két erősebb csapatot húzhatunk ki. Úgyhogy bármilyen fájó, hogy a románok lettek a másodikak, azért mindenképp apró örömöt jelenthet a harmadik hely megtartása, mert sokan nagy összegben tettek volna a törökök győzelmére és ezzel nekünk csak a negyedik hely maradt volna meg. Minimális dolog, de legalább ennyinek örülhetünk a végén. Itt jegyezném meg, hogy remélem jövőre elkerüljük a hollandokat és a negyedik kalapból nem valami román, lengyel szintű csapatot húznak a sorsoláson.

 A következő pozitívum, hogy Nemanja megszerezte első válogatottbeli gólját, noha gyengén játszott ő is és a csapat is, ezt az egy örömet nem akarom elvenni az először kezdőként játszó csatártól, szépen fejelte a labdát az ellenfél kapujába Dzsudzsák ívelése nyomán.

A másik kiemelendő dolog, az meglepő módon nem egy támadó teljesítménye, hanem Király Gábor teljesítménye és hozzáállása volt. Akárki akármit mond – sajnos vagy nem sajnos – Királyra még mindig nagy szükség van. A valószínűleg megviselt Bogdán Ádámot jól helyettesítette. S megdöbbentő, de el kell mondanom, volt 3-4 komolyabb védése, ami miatt egyáltalán nem volt mindegy, hogy ki lesz ma este a válogatott portása. Szerintem az andorrai csapat az elmúlt 9 meccsen nem dolgoztatott ennyit kapust, mint most, de Gábor tette a dolgát, ha kellett pörölt a védőkkel, ha kellett előre futott és kivette a részét a játékból, de ami ennél is fontosabb, hogy védett zokszó nélkül. Nem reklamált, nem veszekedett az őt fellökő andorrai játékossal, hanem tette, amihez legjobban ért, védett!! Ha meg kéne tenni valakit a meccs emberének, akkor az ő lenne. Sajnos még sem ő kapja tőlem a megtisztelő meccs embere díjat, mert volt valaki a kommentátori állásban, aki még nála is jobban oltogatta a védőket.

 Ez nem volt más, mint Knézy Jenő, aki magyar kommentátoroktól nem megszokott módon teljesen jogos észrevételeket fogalmazott meg a válogatottat és a labdarúgásunkat illetően: Kitért többek között Devecseri nyilatkozatára, aki saját bevallása szerint az öngólon kívül jól játszott Hollandiában. Erre mondta a jó Knézy, hogy Szalainak jobban el kellett volna beszélgetnie nem csak a média munkatársaival, hanem a csapattagokkal is a nyilatkozatok komolyságát illetően. Egyébként Szalai beszédjéből sokat idézett, láthatóan egyet is értett Ádámmal, meg nem is, bár inkább üdvözölte Ádám vallomását, mint egy öntisztulás megkezdéseként. Knézy többek között kitért a mérkőzés kapcsán megszólaltatott Csank János nyilatkozatára is „ Nem célom ellenségeket gyűjteni, bár egyel több vagy kevesebb mindegy. Én még ilyen semmit mondó nyilatkozatot életembe nem hallottam, mint amit hallhattunk Csank Jánostól. Fel kell állni a padlóról, mint 1986 után vagy a Jugoszlávok elleni meccsek után? Ez milyen mondat? Igen fel kéne állni, csak nem úgy, ahogy ezt megtettük, mert véleményem szerint azóta sem álltunk fel sehonnét” Idéztem Knézy Jenőt lényegre törően

 Ellenszenvének kereszttüzében mégsem a magyar edzők, hanem Koman Vlagyimir állt leginkább, aki pár napja értetlenkedett amiatt, hogy a szurkolók elfordultak a válogatottól. Knézy erre csak annyit mondott” Koman mi sem értünk téged, Vlagyimir néhány éve lenyilatkozta, hogy őt jobban érdekli az Ukrán válogatott, hát ez látszik is rajta”

Kapott mindenki hideget-meleget, de azt hiszem, eljött az idő, hogy őszintén beszéljen valaki a magyar foci állapotáról. És bár ezen kritikákkal minden „értő” ember tisztában volt, de még ilyen nyíltan senki nem fogalmazta meg álláspontját élő adásban. Nem tudom Knézy vajon szándékosan készült-e erre az egészre, de úgy gondolom hitelesen képviselte a jogosan felháborodott cserbenhagyott szurkolókat. Mit számít az, hogy megsértette a magyar edzőket, ezek a dilettánsok elég régóta húztak hasznot a romokban heverő magyar fociból. Hányszor hitegettek minket és hányszor hagytak minket cserben ezek a nagyszerű szakemberek. Remélem egy hangányi eljutott hozzájuk is a kritikából.

Knézy véleményem szerint azt is jól kiemelte, hogy az egész balhét nem lehet elvitetni csak Egervári Sándorral. Természetesen az utóbbi kudarcokért nyilván ő okolható leginkább, ezzel magam is egyetértek, de azt hozzátenném, hogy az Amsterdami kiábrándító vereség nem a magyar foci rákfenéje, hanem pusztán a tünete és végeredménye.

Hosszú út vezetett Egervári kinevezésétől a lemondásáig, e dicsőségesnek nem nevezhető, ám elődjeihez képest jóval eredményesebb kapitány, megtört emberként kényszerült idő előtt lelécelni. Miután a helyére kinevezett Csábi József elvégezte a feladatot, és legalább a kötelező meccset behúzta, eljött az idő, hogy összegezzük az elmúlt évben vagy években látottakat röviden

Felemás érzéseim vannak a selejtezők végeztével, felemás, mert ez az egész egyáltalán nem így indult. Ha visszagondolok arra, hogy milyen kedvező helyzetből várhattuk az őszi selejtezőket, milyen pozitív volt mindenki és mennyire bíztunk a sikerben. Aztán 2 hónappal később már ott tartunk, hogy „újra romokban a futballunk”, a szövetségi kapitány pedig lemondásra kényszerült.

A románok és a hollandok elleni lebőgés ellenére én még is azt mondom, hogy az utóbbi 10 év legjobb magyar szövetségi kapitányát tisztelhetjük Egervári személyében, ez nem feltétlenül az ő érdeme vagy az ő munkáját megillető dicséret, hanem az elődei kritikája is egyben. Mondom ezt azért, mert az eredmények őt igazolják az előző 10 évet tekintve, egyrészt vele sikerült abszolválni a kötelező mérkőzéseket (már ez is megsüvegelendő a máltai és moldova elleni kudarcok óta. Nekem, aki 1990-ben születtem és egyetlen vb-n nem láttam a válogatottunkat már sajnos ez is egy szempont), másrészt sikerült bravúr eredményeket is elérni. A finnek ellen elért idegenbeli győzelem, a svédek ellen utolsó percben szerzett győztes gólt és a törököktől elcsent 4 pont mind igazolja, hogy képes volt felrázni ezt az ugyancsak hullámzó magyar válogatottat. Nem értek egyet a trollfoci híres szakértőjével, Francesco Zomborival, aki szerint 16 éve nem értünk el komoly eredményt tétmeccsen. A fent említett mérkőzések során talán a finneket kivéve, nálunk egytől egyig jóval erősebb gárdáktól sikerült pontokat szereznünk méghozzá tétmérkőzésen, szóval bármilyen jó pofának is tűnik a paródia, az abban a formában nem teljesen igaz. Utólagosan ezeket az eredményeket talán rá lehet fogni a jó szerencsére, de a lényegen nem változtat, hatalmas örömet szerzett Egervári és csapata a szurkolóknak és ez okozta a vesztét és a saját elkeseredettségünket is

 Azonban sajnos sorsdöntő pillanatokban hozott rossz döntései merőben hozzájárultak az őszi selejtezők során elért szerénynek sem minősíthető eredményekhez. Mégis úgy gondolom, hogy a hajó nem Amsterdamban vagy Bukarestben ment el

Azt fenntartom, hogy más-más szempontból, de mindkét románok elleni meccs felért egy mélyponttal. Amikor itthon fogadtuk őket a zárkapus mérkőzésen, egy sörözőben ültem és tátott szájjal néztem, hogy magunkhoz képest egy tétmeccsen milyen mocskos jól játszunk. Sorban jöttek a magyar helyzetek, ziccerek is akadtak szép számmal. Ha csak Németh vagy Szalai helyzetére gondolok, amit be kellett volna csukott szemmel verni, akkor most nem a szőrös talpúak pótselejteznek helyettünk. Az is meggyőződésem, hogy ha itthon nyerünk, akkor nem így alakul az előző 2 idegenbeli mérkőzésünk, mert k…rva jól nyomta csapat az egész mérkőzésen… és akkor jött egy apró kihagyás, amikor a játékvezető a román játékos szabálytalanságát elengedve törhetett a kapura majd a következő pillanatban azt láttuk, hogy két magyar játékos összefut és a kimondhatatlan nevű Csipcsu vagy Kipcsiu beverte a kihagyhatatlant. Akkor legszívesebben kedvem lett volna széttörni egy-két korsót és még percekkel később sem hittem el, hogy 2 pontot húznak ki a markunkból. Iszonyatos érzés volt… mert iszonyat nagy sanszot halasztottunk el. A gólnál felugrottam és ordítottam „ Éreztem, éreztem, éreztem, a kutyának a f…szát” Akkor pár másodperc alatt lezajlódott a lelki szemeim előtt az ősz, ami sajnos valósággá vált és újra ökölbe szorított tenyérrel kellett végig dühöngenünk a meccseket. Azért belül még is reménykedtem, hogy nincs semmi gáz, majd Bukarestben megkapják az oláhok.

Mindez március végén volt, és akkor arra gondoltam, hogy bár előretekerhetném az időt az őszi selejtezőkre, mert már nagyon vártam a folytatást. Komolyan hittem, hogy összejöhet és ha mást nem, akkor pótselejtezhetünk egy jót.  Aztán szépen lassan telt múlt az idő, közbe lejátszottak egy BL döntőt, eltelt a vizsga időszak, a nyári uborkaszezon és egyre közelebb kerültek a várva várt selejtezők. Volt olyan, hogy álmodtam is a bukaresti meccsel aztán ezt a felfokozott hangulatot 2 perc alatt sikerült lelohasztani, 20 perc alatt a kedvemet is teljesen elvették, a rákövetkező 60-65 perces szenvedés pedig teljesen kiábrándított. De erről már írtam korábban, nem akarom újra kielemezni azt a meccset, mert csak kinyílik a bicska a zsebemben, ha felidézem, akit érdekel, az olvassa el az első bogbejegyzésemet.

A hollandok elleni meccsekről sem nagyon lehet sok jót mondani, az ebben a sorozatban nyújtott 12:1-s gólarány jelentős romlás az előző selejtezőben „elért” 9:3-hoz képest. Még is durva, hogy az előző 5 meccsen a hollandusok 28-szor zörgették meg a hálónkat, ennyit a Bivalybasznád nem kap a Zs ligában 8 emberrel felállva 5 meccs alatt. A selejtezők pedig megmutatták, hogy tisztes hozzáállással a hollandok ellen is lehet keresni valója egy válogatottnak. Jól mutatja az észtek 2:2-s döntetlene vagy az andorraiak viszonylag kis különbségű tisztes veresége. Nem tudom, hogy remeghetnek meg ennyire a fiaink csak azért, mert klasszisokkal szemben kell felvenni a versenyt. Meggyőződésem, hogy addig Magyarország nem fog kijutni egyetlen világeseményre sem, amíg ezekről a meccsekről nem tud legalább 1-2 ponttal távozni (mert a VB-hez bravúrok is szükségeltetnek).

Az előbb említett feltételt azonban meglepően jól teljesítettük a törökök ellen. Az itthon 3:1-re megnyert mérkőzés álomszerű eredmény volt, a selejtezők kezdetén nem gondoltam volna, hogy ellenük bármi keresni valónk lehet. Nyilván ha nem Abdullah Avci a szövetségi kapitány, hanem Fatih Terim, akkor nem így alakulnak a meccsek. Most már mindegy, legalább ezt a 4 pontot és ezt a 2 mérkőzést nem vehetik el tőlünk. Itt  egyet kell értsek Szalai Ádámmal, az isztambuli döntetlen valóban iszonyat nagy mázli volt. Nagy ritkán azért nekünk is lehet szerencsénk, és ha Böde jön akkor jön. Az ő góljával sikerült elcsenni egy pontot idegenből. Többek között ennek a 4 pontnak is köszönhetjük, hogy igen komoly esélyünk volt a pótselejtezőre egészen Bukaresti meccsig, pontosabban a 2. percig.

Az andorraiak elleni meccsek, különösen az első mérkőzés, semmi problémát nem okozhattak, így velük mindenki tuti 6 ponttal számolhatott. Nem így az észtek elleni első meccs. A sorsolás pillanatában arra gondoltam, nem is kaphattunk volna nehezebb 5. kalapos csapatot, hiszen az észtek pótselejtezhettek a 2012-es eb-re, máskérdés, hogy ott nagy gólaránnyal búcsúzhattak az írekkel szemben. Nem rég azonban volt szerencsém visszanézni a tallini 90 percet, és egészen bődületes, hogy milyen kevesen múlott a 3 pont sorsa. Jóllehet Szalainak hála egészen hihetetlen ziccereket sikerült elfuserálni, az a 3-4 bravúr, amit Bogdán bemutatott az utolsó percekben, sokban hozzájárult, hogy Szeptemberig még volt miben reménykedni, a meccs után az egész magyar futball társadalomnak egészen magától értetődő volt az ott bezsebelt 3 pont, pedig egyáltalán nem volt egyszerű. Az itthoni 5:1-s mérkőzés ugyanakkor kimondottan bravúros volt, már annak a fényében, hogy Románia pár nappal előtte leselejtezett minket az észtek meg egy meglepő 2:2-es döntetlent értek el a hollandokkal szemben, és csak az utolsó percen múlott, hogy nem nyerték meg a mérkőzést. A románok törökök elleni vereségével és ezzel a sokgólos győzelemmel még maradt egy halovány reményfolt az utolsó meccsekre is.

A 8:1 azonban megmutatta, hogy nem elsősorban fizikálisan és technikailag vagyunk lemaradva a nyugattól és a szomszédjainktól, hanem mentális felkészültségben és akaraterőben is. Ez a 8:1 nem vezethető vissza másra, csak arra, hogy kezdettől fogva teli gatyával és kishittel léptünk pályára. Más értelmes magyarázatot erre az egészre nem találok, nagyon savanyú szőlő volt ez nekünk. Tulajdonképpen a bukaresti meccs után csak Románia röhöghetett rajtunk, Amsterdam után az egész kontinens. Na azért nem dramatizálom túl, bármennyire is figyelemkeltő eredmény ez a hollandok részéről, minket magyarokat már régóta nem sorolnak sehova, az élbolyba meg főleg nem. Az észtmeccs tükrében vagy a 2011-es 5:3 kapcsán azért lehet okunk a szomorkodásra. Ezt azért illett volna jobb védekezéssel és kevesebb góllal lehozni, mert szinte valamennyi kapura tartó lövésből vagy gól, vagy kapufa lett. Bogdánt az istenért sem akarom bántani, de még véletlenül se akart elakadni benne egyetlen labda sem, Devecseri öngólja tényleg csak eper volt a tortán szétspriccel habon.

Változatos egy év volt, kaptunk mindent. Kaptunk egy lelkes jól játszó válogatottat a törökök és a románok ellen (legalábbis Budapesten). Aztán belefutottunk megalázó vereségekbe, amiket egyesek szerint nem lesz könnyű kiheverni. Osztom a véleményüket, de szerintem nincs miért túldramatizálni az egészet. Egyrészt mert Máltánál vagy Moldovánál már tényleg nincs lejjebb, másrészt a realitások talaján maradva kezdettől fogva nem sok sanszunk volt a kijutásra. Mert hát mi van a második helyet elérő románokkal? Lehet, hogy az irigység beszél belőlem, vagy a rosszindulat, de nyugodtan kirakhatják a kirakatba a 2. helyüket nem mennek sokra vele. Egy jóval erősebb válogatottal épphogy beelőztek minket, a 3:0-t leszámítva ők sem mutattak sokkal többet (bár ez épp elég a pótselejtezőhöz). Ugyanúgy oda-vissza szétszedték őket a hollandok, igaz ők „csak” 8 gólt és nem 12-t kaptak, ebből kifolyólag mennyivel van jobb kilátásuk mondjuk a svédek, franciák, portugálok, görögök vagy a horvátok elleni pótselejtezők előtt, mint nekünk lett volna? Annyiban biztosan jobb, hogy ők elérték a pótselejtezőt velünk szemben, de meggyőződésem, hogy ugyanúgy el fognak vérezni, ahogy mi is elvéreztünk volna. Talán nincs jogom előre nyilatkozni a románokról, várjuk csak ki a pótselejtezőt, de szinte biztos vagyok a végeredményben: Romániát nem látjuk a 2014-es brazíliai vb-n.

Bár ez sem lehet elég vigasz a 3:0-s vereség után, számunkra amúgy sem nagyon maradt pozitívum vagy derűs kilátás a jövőt illetően. Abban az esetben igen, ha homokba dugjuk a fejünket, és elfelejtjük, hogy nincsenek normális belső védőink, európai szinten kiemelkedőn játszó klasszisaink vagy normális stadionjaink, értékelhető nemzeti bajnokságunk vagy egy állandó BL induló magyar top csapat. Ezek nélkül azonban felesleges reménykedni, hogy hátha egyszer szerencsénk lesz. Szalai Ádám is ezekre hívta fel a figyelmet a nyilatkozatában, és nagyrészt egyet is kell értsek vele. De csak nagyrészt! Mert bőven akad ellenpélda is, olyan országok, ahol ezek a feltételek ugyanúgy vagy még jobban hiányoznak, mint az NB1-ben, de már hajnali egy van, és szerintem elég csak a bosnyákokat megemlítenem (akik szerintem sokak nagy kedvence lesz a vb-n). Az ex-jugoszláv országban véres háború dúlt nem olyan régen, Szarajevót szétlőtték a háborúban és össze sem lehet hasonlítani a bosnyák anyagi vagy infrastrukturális helyzetet a magyaréval, a mostani bosnyák válogatottban mégis Dzekok, Ibisevicek rohangálnak. Annyi az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokuk egészen fiatalon, épp a háború alatt került ki külföldre valamilyen európai topp csapathoz, és nem Bosznia Hercegovinában indult meg a játékos karrierjük. Ez a lehetőség ugyanakkor a magyar tehetségek előtt is nyitva áll, ők azonban valahogy nem élnek vele és nem felelnek mega követelményeknek. Gondoljunk Koman, Németh, Gosztony, Futács vagy a Simon testvérek esetére, pedig U20-as bronzérmes gárdáról beszélünk. Ha végső következtetéseket kell levonni, akkor mindig oda jutok, hogy nem anyagi viszonyokban vagy tehetségben, hanem mentálisan és küzdő szellemben maradunk le iszonyatosan a nyugattól és a szomszédoktól.

A szurkoló azonban különösen állatfaj, majd jön 1-2 kisebb siker és újra el hisszük magunkról, hogy helyünk van legalább a futball középhatalmak között. Ám reményeim szerint ez is változni fog mostantól, Szalai is megmondta a magáét a „20 éves hülyítésről”. Én maximálisan egyet tudok érteni vele, hogy le kéne állni erről az önámításról. Jöhet ide akármilyen külföldi edző, ugyanazokkal az emberekkel kell operálnia, akik Egervárinak is rendelkezésére állnak. Csak abban reménykedem, hogy a következő szövetségi kapitány tökös lesz és meg mer lépni olyanokat, amiket más nem mert előtte. Visszahozza azt a makacs Husztit, kidobja az alibiző játékosokat a keretből és beépíti Otigbát, Radót, Adorjánt a keretbe és nem csak a „csókos” cimborákra számít, mint ahogy a magyar edzők nagy része szokta. Bár az igazat megvallva, ha tisztességes keretet válogatunk össze sem fog sokkal többet érni ez a csapat egy fabatkánál

Azonban nem szeretnék belenyugodni ebbe a helyzetbe, szeretem a focit és ezt a „nyüves” országot, mert ide születtem, magyarul beszélek, magyarul érzek és gondolkodok. Magyarul örülök és magyarul sírok, ha gáz van. Most a gázból kijutott bőven, remélem, hogy legközelebb lesz minek örülni. Magyar foci szempontjából szar nyáron és őszön vagyunk túl. Ettől függetlenül reménykedem azért, mert én is szurkoló vagyok, a különös állatfaj egy példánya. Nem tudnék más csapatnak tiszta szívből szurkolni, csak a magyarnak, ezért nem lehet más a sorsom, minthogy 2014. szeptember 6-án szurkoljak a válogatottnak. Mert ez a kötelességem, meg a tiétek is!

(Ha tetszett a blogbejegyzés, kérlek nyomj egy like-t rá és osszad meg lentebb)

Tegnapi focimeccsről elég nehéz írnom, miután sikerült feleszmélni ebből a gyomrosból valamennyire, bár nem volt egyszerű az ébredés és sajnos Kissé Deja Vu érzés kapott el, a Bukaresti rémálomhoz hasonlíthatnám az egészet, bár akkor dühös voltam az eredmény és a mutatott játék miatt, mostanra meg inkább elkeseredett és teljesen tanácstalanná váltam. Tanácstalan, mert úgy látszik nincs ki út ebből a helyzetből, tanácstalan mert most kéne írni valami nagyon okosat, ami egy utolsó kis reményt adhatna magamnak és a szurkolóknak.

Nagy volumenű elemzésben most nem szeretnék belemenni, mert azt már más blogerek és a média megtette helyettem. Mindenki látta a mérkőzést és szerintem épp eleget dühöngött rajta, hogy most mindezt én újra felidézzem. A ló már jó régen megdöglött és döglött lóba lehet, hogy könnyű bele rúgni de finoman szólva sem elegáns megoldás, tehát én ettől most megkímélnék mindenkit. A mérkőzés nyugodtan nevezhető újabb mérföldkőnek a lejtőn vezető utunkon, mert történelmi vereséget szenvedtünk. Soha előtte nem kapott 8 gólt egyetlen válogatottunk sem és mindez Egervári posztjába került. Annyit a javára írnék, hogy azonnal vette a kabátját és kalapját és felajánlotta a lemondását. Nyilván nem volt más választása, de azért van jó egynéhány példa arra vonatkozóan, hogy egy sikertelen edzőt gyatra eredménysorozat után szinte szaros lapáttal kell elzavarni nagy végkielégítéssel a zsebeiben. A tegnapi 8:1 meg nem lehet csak az ő felelőssége, mert ilyen szintű védekezést még a péntek délutáni tanár-véndiák meccsen sem tapasztalok, pedig ott is látni szánalmas jeleneteket, de azon legalább csak néhány ember bosszankodik, nem pedig egy egész ország.

Mint mindig most is megújulásra lenne szükség, de olyan igazira és nem az elmúlt évek elcseszett próbálkozásaira gondolok, elég ha csak a Détári-Bozsik duót vagy Várhidit, a nagy fiatalítót említem meg, akik nagy megmentőként érkeztek aztán a hátsó kapun kellett kisunnyogniuk

Ugyanakkor nem csak a válogatottunkra, de a sportmédiára is ráférne egy jókora megújulás. Mert amit műveltek a Román-Magyar előtt az kicsit gyomorforgató volt - bár erről már korábban írtam - aztán amikor kikaptunk akkor a média alázta a legjobban a játékosokat. Most meg azzal jönnek, hogy külföldi edző kell mert a magyar edzők nem képesek eredményt felmutatni - mondjuk ez igaz is . Mindenesetre szánalmasnak tartom ezeket a szavazgatásokat, amit mondjuk egyes sajtóorgánumok művelnek, mintha a szurkolóknak vagy a közvéleménynek bármi köze is lenne a jövendőbeli kapitányunk megválasztásához. Véleményem szerint úgy is a legolcsóbb, legkényelmesebb megoldást fogják választani az MLSZ-nél. Szóval teljesen felesleges ez az olcsó hangulatkeltés az új kapitány személyét illetően

Másrészről ha már külföldi edzőnél tartunk, Lothar Matthaus többek között azért nem lehetett sikeres, mert mind a hazai közeg (edzők, szakértők) mind a média nagyon ellene volt. Pedig akárki akármit mond, ő aztán igazán kiállt a csapatáért szerették is érte a játékosok, magamból kiindulva talán a szurkolók is... Logikai alapon azonban levezethető, hogy semmilyen külföldi szakember nem lehet itt sikeres, mert 1-2 kudarc után majd a Nyilasi, Puhl, Zombori féle szakértő gárda pikk pakk lehúzná róla a keresztvizet - a sportújságírókkal és blogerekkel - egyetemben.

Most szépen mindenkinek magába kéne nézni. Játékosnak, vezetőnek, médiamanusnak és szurkolóknak egyaránt mert mindenki hozzáadta a maga részét az elmúlt 30 év gyalázatához. De amíg nem kezdődik el egyfajta öntisztulás a magyar fociban, igazán teljesen mindegy, hogy kit hoznak ide szövetségi kapitányként. A fejétől bűzlik a hal, s amíg a vezetők nem képesek előállni egy épkézláb koncepcióval, hogy lendítsék előre a futballunkat kötve hiszem, hogy a válogatott sikeres lehet.

Mint minden válogatottnak, a magyarnak is a honi bajnokságnak kéne megadnia az alapot. De az NB1 " minőségéről" aligha lehet bármi jót mondani. A külföldön kenyerüket kereső játékosaink itt kezdték el a pályafutásukat és itt sajátították el a futball alapjait- pechjükre - nem csoda, hogy nagy részük kint sem tudja magát a csapatba beverekedni. Szóval tényleg előbb a saját bajnokságot kéne rendbe hozni és minden csapatnak hozzá kéne járulni ehhez a munkához.

Nem vagyok az összeesküvések híve, de sok kurta történetet hallani a magyar fociról és az azt irányítókról. Meggyőződésem, hogy van egy grémium ma Magyarországon, akinek teljesen kézenfekvő ez az állapot, mert így is jól megélnek ebből, magas fizetéseket vágnak zsebre miközben évtizedek óta nincs egy épkézláb és stabil BL vagy El csapatunk.

Mivel a válogatottnak nincs miből vagy kikből meríteni, a tegnapi szégyen csak idő kérdése volt. Jöhetett volna előbb is, vagy a következő meccsen, de akár 7 év múlva. Úgy látszik most volt itt az ideje a történelmi vereségnek.

A 2016-os Eb selejtező kapcsán sem vagyok túl derűlátó elnézve ezt a 8:1-t. Mert 2014 Szeptemberében ugyanezt a bagázst látnánk a képernyőn. Már nincsenek olyan fiatalok, akiket igazán kilehetne próbálnia mint volt mondjuk 2009-ben az U20-as VB után ( Aztán meg is nézhetjük, hogy Koman, Gosztonyi, Németh és a többi mire vitte) külföldi szövkap is ugyanúgy Korcsmárt rakná a védelem tengelyére mert azon a poszton nincs jobb játékos sem külföldön, sem itthon. Szóval jövőre kezdődhet elölről a gyalázat és most az újrafiatalításos " kártyát " sem lehet előhúzni, mert 1-2 kivételt leszámítva szerintem az utánpótlás válogatottaink is elég gyengécskék

Annyiban még fontos lehet az Andorra elleni meccs, hogy így el lehetne csípni kis mázlival a harmadik helyet. Ez meg a harmadik kalapba kerülés miatt lenne borzasztó fontos. A 2016-os eb-re 24 csapat és ha végre nem ilyen balszerencsések leszünk, hogy kikapjuk azokat a románokat, akikkel tulajdonképpen helyet cseréltünk a 4. és 3. kalapban és nem a hollandokat kapjuk, amely véleményem szerint Európa 3. legjobb válogatottja a Német és Spanyol után, egy jó sorsolással talán becsúszunk a 2. helyre. De ehhez előtte ki kell cserélni a komplett védelmet. Remélem látni fogjuk Ottigba Kenny-t, Vadóczot, Adorjánt és Husztit a válogatottba 2-3 új pofával kiegészülve.. és Isten áldjon minket jövőre !

Azt hiszem, ma mindenki egy kicsit megkönnyebbülhet a Péntek meccs után. Akkor nagyon keserű szájízzel hajtottuk álomra méregtől dagadó fejünket, ma valamivel jobb éjjelünk lesz, azonban túl nyugodtan nem aludhatunk. Az 5:1-es végeredmény és kimondottan szép foci után nem lehet éppen okunk panaszra, de kár osztani az ÉSZT, az igazi hajó Romániában már elúszott. Ha csak egy pontra is jók lettünk volna Bukarestben, vagy hova tovább nem engedjük ki a kezünkből a győzelmet Budapesten, akkor nem lenne min számolgatni, gyakorlatilag a tétnélküli várhatnánk a hollandok elleni meccset – Andorrát borítékolhatóan megverjük – így viszont megint marad a számolgatás, mint mindig.  Tekintve az előző néhány mérkőzést, amit az „Oranjével” játszottunk, nem igen lesznek derűs kilátásaink Amsterdamban. De ne siessünk úgy előre, mindenről a maga idejébe

Kezdjük a mérkőzéssel, az eredményt és a gólokat nem akarom kielemezni, a gólok amúgy is magukért beszélnek. Elég annyit, hogy kimondottan szép akciókat vezettünk az észtek ellen, ugyanakkor sokszor kedvezett a szerencse, főleg ha az öngólra, a lesgólra vagy a megpattanós szabadrúgásra gondolunk. Olyan borzasztó messzemenő következtetéseket ebből a meccsből nem érdemes levonni. A kapitány több poszton cserélt a romániai felálláshoz képest, a hírek szerint sérülés miatt, én azonban élek a gyanúperrel, hogy leginkább motivációs gondok játszhattak közre. Tény és való, a helyettesek jól szerepeltek. Németh Krisztián végre valahára gólt rúgott, illő volt most már betalálnia az egyik legnagyobb tehetségként aposztrofált magyar támadónak a !13! meccsén.  Karrierjét már aligha nem elszúrta, soha nem lesz belőle az a klasszis csatár, mint amilyennek ígérkezett pár éve, de lehet belőle egy jó támadó, akivel számolhatunk a jövőben. Most a kapufája és a gólja – lényegtelen, hogy les volt – talán lelket önt belé. Kimondottan tetszett Böde Dani játéka, bevallom őszintén én kicsit ügyetlennek találom a „madocsai Messit”, de ma úgy futballozott mint egy terminátor, kétségkívül ő szerezte a legszebb találatunkat és méltó helyettese volt az X éve keresett befejező csatárunknak. A támadó harmad szintén jól végezte a dolgát, Hajnal jól szervezte a játékot és az őszi meccshez hasonlóan most is gólt tudott szerezni. A pálya baloldalán Dzsudzsák is jóval aktívabb volt, s Koman sem lébecolt nagyon sokat. A labda zenélt a magyarok lábán, de azért ódákat nem akarok zengeni, mert Észtország papíron sokkal gyengébb és ezt a mai játékukkal igazolták is. A hollandok elleni 2:2-es döntetlenjüket és az 2012-es Eb selejtezőkön elért 2. helyüket jó időre meg kell jegyezniük, mert nem hiszem, hogy a közeljövőben komolyan kell majd velük számolni a nemzetközi futballban. A mérkőzésre kilátogató pár ezer néző elégedett lehetett a látottakkal és valamelyest kárpótoltak minket a Pénteki szégyenért (annyival mindenképp, hogy nem süllyedtünk még lejjebb)

Azért voltak hibák is dögivel, a védelem most is bizonytalankodott és természetesen sikerült is összehozni egy gólt, és a vendégek kelleténél több helyzetet teremtettek. Mondom ezt úgy, hogy végig uraltuk a mérkőzést. Ha egy Ahjupera, Tarmo  Kink képes alkalmanként zavart okozni, a villámgyors holland csatárokkal ugyan mi a fenét kezdünk majd?  ( bár erre vonatkozóan tudjuk mi a precedens, az előző 4 meccsen kapott majdnem 20 gól jól türközi a kilátásainkat)

Most kitérnék arra, hogy mire volt elég ez a mai produkció. Hát szépnek szép volt, igaziból nyugodtan kitehetjük az ablakba, de lényegében semmire nem mentünk vele.  A nagyokosok is megmondták, hogy ha Romániában kikapunk, teljesen feleslegessé válik a számolgatás, onnantól fogva a szomszédjaink kerülnek előnybe a jobb sorsolásuk miatt

Némi örömre okot adhat, hogy török „barátaink” 0:2-es győzelmet arattak idegenben és ezzel ideiglenesen visszaszereztük a 2. pozíciónkat. Azonban nem kockáztatok semmit azzal, ha kimerem jelenti, a románok otthon tartják a három pontot az észtek ellen, idegenbe pedig begyűjtik a győzelmet Andorrától. Október közepére-végére 19 pontjuk lesz, míg mi a realitások talaján maradva 17-el fogunk rendelkezni.

Sok szurkoló társ itt biztos felcsattan, hiszen a labda gömbölyű és a fociban bármi megtörténhet. Én azonban azt gondolom a futball nem a csodák világa, főleg nem a magyarok szempontjából. Fel lehet hozni az 5:3-as meccset példának, amikor valóban csodásan futballoztak a támadóink, de már ott is olyan iskolás gólokat szedtünk be, hogy ha nem a saját védelmünkkel állunk ki, hanem mondjuk a Vardar Skopje kőkemény macedón bekkjeivel, lehet az elkerülhető 3 holland gólból egyet sem szedünk be. Azért mert egy van Persie az ellenfél nem kéne teleszarni a gatyót és nem kéne malac gólokat lövetni az ellenféllel. Már pedig borítékolható, hogy malacgólokból fog jutni bőven Amszterdamban is. Sajnos a válogatott védekezése egy-két meccset kivéve, katasztrofálisan funkcionál. Gyakran egy végzős osztály első szalagavatós próbáján több összeszokottságot vélek felfedezni, mint a több éve válogatott védőtársak mozgásában. Ez az a pont, amin sajnos nem lehet segíteni és Októberig nincs már elég idő, hogy gatyába rázzák a védelmünket

A másik véglet, hogy nekünk már az X sem lenne jó a hollandok ellen, gyakorlatilag csak a három pont megszerzésével érhetnénk el álmainkat. Ezen azonban kár agyalni, a románoknak leadott tisztes 4 pont után tényleg csak magunkat okolhatjuk, hogy a fiúk „élet-halál” harcot vívhatnak majd a hollikkal Októberben. Ez még akkor is szerfelett ijesztőnek hangzik, ha vélhetően számos klasszisukat a cserepadra ültetik, hiszen a Hollandok csoportelsőségét már nem veszélyezteti semmi igazán. Az is biztosra vehető, hogy a cseresor se lesz lassabb vagy ügyetlenebb, az Ajax és PSV üdvöskéi vélhetően mindent megtesznek majd, hogy ne ők maradjanak le a 2014-es brazíliai vb-ről.

Magam részéről nem bánnám, ha már mi le maradunk erről a Vb-ről ismét akkor a törökök megtegyék azt a szívességet, hogy a románokat elütik a pótselejtezőtől. A válogatottjuk jóval erősebb a magyarnál, és ők velünk ellentétben hazai pályán fogadják a hollandokat. Bár adott esetben ez azt jelentené, hogy mi nem harmadikak, hanem negyedikek leszünk. Márpedig ha előre tekintünk, a harmadik hely mindenképp fontos lenne a harmadik kalap megszerzése miatt. Talán reménykedhetünk abban, hogy a jövőben könnyebb csoportot fogunk ki, és nem a bűn erős hollandokkal, a borzasztó török csapattal és az ősi ellenség románokkal kell összemérni erőnket. Úgyhogy elképzelhető, hogy a végén még a 3. helynek is nagyon fogunk örülni

Még egyetlen dologra szeretnék kitérni a mai mérkőzés kapcsán, mielőtt összefoglalnám az egész gondolatmenetet. Az éjszaka egyetlen nagy negatívuma egyértelműen Dzsudzsák Balázs nyilatkozata volt, őszintén nem tudom, hogy mi a francot képzelt magáról ez a pali. Pénteken ország-világ előtt aláztak meg minket, azt hiszem jogosan kritizálták őket ezért a semmit érő teljesítményért. Felháborító pökhendiséggel reagált a riporter „bénácska” kérdéseire, mintha már kijutottunk volna a Vb-re. Azt mondta „magukért”küzdöttek vagy esetleg nem fordult meg a fejében az a háromezer magyar, akik kint látták a bukaresti égést? Szerintem inkább értük kellett volna küzdi, és a riport során könyörögni a népnek, hogy bocsájtsuk meg a pénteki napot mert elfelejteni úgy sem tudjuk.

Őszintén szólva ilyenkor gondolom azt, hogy bármilyen tehetséges is Dzs, talán jobb lenne ez a válogatott celeb piperkőcök nélkül. Persze nem tudjuk melyik ujjunkat harapjuk, mert igazán nincs kit a helyére rakni és ezt ő is nagyon jól tudja, de az garantált, hogy ez a nyilatkozat nem tett jót a hírnevének és anyuka-apuka se fogja magát kihúzni többet Nyírlugos utcáin.

Összességében elégedett vagyok a mai estével – persze ez relatív, és a péntekihez mérem az elégedettség fokát – begyűjtöttük a 3 pontot és hoztuk a kötelezőt. A románok égtek hazai pályán, átmenetileg visszavettük a 2 helyet, „elvileg” újra a kezünkbe a sorsunk, gyakorlatilag teljesen esélytelenek vagyunk a pótselejtezőre. Így a selejtezők végére érve ismét számot adhatunk az eddig látottakról. Magam részéről kész csodának tartom, hogy ebben a csoportban gyakorlatilag a legvégéig harcban maradunk a tovább jutásért, ez akkor is így van, ha reális esélyeink nem nagyon mutatkoznak a hollandok elleni meccsre . A magyar labdarúgás már 20 éve szélmalom harcot vív a többi futball nagyhatalommal, és sajnos azt kell mondjam már a szomszédos államokkal is. Nincsenek állandóan játszó idegenlégiósok, normális stadionok és nemzeti bajnokságunk is iszonyat gyenge, a klubcsapataink már az első fordulóban kiestek az európai kupa porondon és most mintha az utánpótlás is megrekedt volna egy szinten (pár éve még voltak Koman, Németh, Gulácsi, Futács, Gosztonyi féle csodabogarak). A fociba invesztált pénz a béka segge alatt, a köztudattal ellentétben az állam nem támogatja a klubokat közvetlenül pénztőkével, a befektetők pedig nem veszik komolyan a szerepüket és alig költenek normális játékosra, külföldről csak a szennyet hozzák ide, a magyar fiatalok pedig nem kapnak lehetőséget saját anyaklubjukban. Nem csoda, hogy Ausztriában több száz magyar futballista játszik alsóbb osztályokban, olcsón kiárusítva tehetségüket, amiket a hazai bajnokságban soha nem kamatoztathattak. Ezen szomorú dolgok fényében készcsodának tartom, hogy megvertük a törököket és pontot csentünk tőlük idegenbe, oda-vissza vertük a tavaly pótselejtezős észteket és legalább egy mérkőzésen de megszorítottuk a papíron szintén erősebb oláhokat. Reméljük Amszterdamban nem vallanak szégyent a fiúk, és legalább a becsületükért hajtanak majd egy kicsit és nem égünk meg nagyon. Ha a harmadik hely meglesz, én elégedett leszek. Bár bennem is ott motoszkál a „ mivan ha” nem egyenlít ki Chipchiu a végén vagy nem verik meg a törököket egy szerencsés utolsó percben lőtt góllal. 

Ez az első bejegyzésem és nem lesz túl vidám, azért sem mert, kissé kótyagosan ébredtem korán reggel. Az óra alig mutatott fél hatot, de ahogy felnyitottam a szemem azonnal a tegnapi mérkőzés jutott eszembe! Mit mérkőzés? Még a szó sem méltó rá, ugyanis a mérkőzni szó feltételezi, hogy két egymással egyenlő ellenfél méri össze erejét, a magyar válogatott tegnapi játékáról pedig minden  mondható csak az nem, hogy összemérte volna az erejét bárkivel is. 

Nagyon elkeserítő és kiábrándító vereség volt ez! A pofon mindjárt az elején csattant, méghozzá akkorát, hogy a hanyatt vágódó magyaroknak a mindent túlkiabáló ötvenez román szurkoló adta a másikat. A hónapok óta csapat nélkül levő Ciprian Marica egy bődületes védelmi hiba után már a 2. percben megszerezte a vezetést, szinte elegáns pökhendiséggel gurította el a labdát a kapujából kimozduló Bogdán mellett. Ez az eset már nem az első volt a magyar védelem történetében, a legemlékezetesebb talán Lőw Zsolt szenzációs "hazaadása" volt  2004-ben Robert Earnshaw csatárnak, aki gyakorlatilag szabadon vihette a labdát a kapu felé, megszerezve a győzelmet Walesnek. Igaz az csak egy barátságos meccs volt, nem volt túl nagy jelentősége, annyira azért  jó volt az egész, hogy Lőw többet ne kapjon meghívót Lothar Matthaus keretébe. A debreceni Éger Laci hazaadása Ole Gunnar Solskjaernak már ennél fájóbb volt, mindezt az első 10 percben tette Magyarországon az első Eb selejtezőnkön, ahol a norvégok 4:1-re selejteztek le minket a hazai publikum előtt.  Számomra azért is volt megdöbbentő ez az egész, mert Éger László a korábban lejátszott 7-8 válogatott meccsén mindig megbízhatóan játszott, a döntő pillanatokban azonban egy keservesen rossz döntést hozott. Többet ő sem növelhette válogatottságának számát, Várhídi Péter a Bozsik Pétert váltó megbízott szövetségi kapitány soha többé nem számolt Égerrel

Keserű dolog ez, egy olyan betegség, ami régóta kínozza a focinkat és a válogatottunkat. Történetesen, hogy nem vagyunk képesek kiállítani 4 valamire való bekket. Akik most kerettagok gyakran jobb labdákkal tömik az ellenfél csatársorát, mint tulajdon csapattársaik. Guzmics Richárd "elődjeihez" hasonló lezserséggel engedte át a labdát Maricának, aki nem tette meg azt a szép szívességet, hogy a 100%-os ziccert mellé vágja.

Akármi is volt a terve Egervárinak, az biztosan nem szerepelt közöttük, hogy az elején gólpasszt adunk a románoknak. Az ezt követő kiábrándító játék, zavaradotton futkosó és rendre rosszul passzoló magyar játékosok nem sok jóval kecsegtettek, Pintili a  saját tizenhatosukon toporzékoló magyar védők tehetetlenségét egy 25 méteres gyilkos bombával hálálta meg, ezzel lett 2:0. A félidő vége felé a románok egy kicsit vissza  zártak, ekkor a második román gól után beálló  Hajnal Tamás eresztett meg egy nagyobb lövést a kapu felé, amit Tatarusanu kapus játszi könnyedséggel húzott le a levegőből. De legalább eltaláltuk a kaput! És már ez is valami. Igaziból az egész mérkőzésen talán ez volt az egyetlen momentum, amikor a román kapust egy kicsit megdolgoztattuk

Az egész meccsre jellemző volt, hogy katasztrofálisan játszott nem csak a védelem, hanem az eddig valamivel megbízhatóbb középpálya is. Varga Józsi védekező középpályásként maga volt a nyitott átjáró ház a románoknak, a technikásabb játékosok pedig képtelenek voltak épkézláb passzok kivitelezésére. Ha véletlenül meg is szereztük a labdát, azt szinte azonnal visszaszerezték a románok, vagy ha eljutottunk a kapuig, akkor a védők szereltek könnyedén. 

Állítólag Böde és Szalai nagyon jól megértik egymást, ez egy pohár sör mellett biztosan így van, a pályán sajnos  ez nem nagyon mutatkozott meg, bár ezt az elmúlt hetekben  többször is reklámozták a különböző sajtóorgánumokban, " ha Böde és Szalai a pályán, rettegjenek a románok". Akárhogy is, ebből az egészből semmi nem valósult meg, bár mentségükre hoznám fel azt, hogy semmilyen támogatást nem kaptak a középpályánktól, a védőink pedig rendre felvagdalták a labdákat a levegőbe. Szalaiék játéka inkább tűnt vergődésnek és nélkülözött mindenféle elképzelést. Azt gondolom ilyenkor kellett volna egy kicsit csípni-rúgni harapni és verekedniük a védőkkel, és ez a legszomorúbb, hogy bennük sem volt a harci tűznek még csak a látszata sem

Aki számomra teljes és totális csőd volt, az Dzsudzsák Balázs, bár még csak 26 éves a srác és a legjobb éveiben jár. Mesze a legmagasabban jegyzett magyar játékos, aki Nyírlugoson tanulás helyett inkább a foci labdát kergette gyerekkorában,  olyan utat járt be, amire nem sokan voltak képesek az elmúlt 12-15 évben Magyarországon. A srácnak olyan lövő ereje van, hogy egy kis túlzással egy Bismarck korabéli porosz tüzérüteg elbújhatna mellette, technikai tudása és gyorsasága kiemelkedő, ezt volt alkalma bebizonyítani a PSV Eidhovenben, ahol csapatának legjobb góllövői közé tartozott. Az utóbb évben ebből már valamicskét az oroszoknál is megvillantott, nem hiába üzent haza a román Dan Petrescu, hogy " vigyázzatok a palival, mert nagyon jó". 

Ehelyett bármikor megkapta a labdát, szinte azonnal szerelték vagy a cseleit rontotta el, egy beadás maradt meg tőle igazán tegnapról, az is csak azért, mert olyan gyenge volt, mint egy lepkefing. Ekkor azonnal az Ajaxnak rúgott szabadrúgás gólja jutott eszembe, amit 30 méterről elemi erővel vágott a kapuba, tegnap meg a labda szinte szenvedett a levegőben, olyan lassan suhant a román 16-os felé, amit természetesen könnyedén semlegesítettek. Pedig tegnap éjjel ő viselte a kapitányi karszalagot, s mivel " elvileg" benne van a legtöbb, ebből illett volna valamicskét megmutatni és kisegíteni tehetetlenkedő társait. És arra sem nagyon emlékszem, hogy bármikor visszaért volna a pálya baloldalán, hogy szerencsétlenkedő védőnket egy kicsit kihúzza a románok okozta ganéból, a jobb oldalunkhoz hasonlóan itt is rendre könnyedén hozhatták fel a labdát

Még sokáig tartott ez a vergődés, az órán szinte csigalassúsággal teltek el a percek, a csapat legjobbja - mert ezt nem szabad elvenni tőle - Bogdán Ádám kapus volt, ha nem ő védett volna, akkor itt simán lehetett volna 5-6 is a végeredmény. Szóval neki hálálkodhatunk igazán, hogy nem szaladtunk bele egy ennél is nagyobb zakóba.

Az eperdarab a román habon kétségkívül a harmadik román gól volt, a villámgyors Tanase kihasználva a "védelem" újabb megingását egy megkerülős csellel tisztára játszva magát szép gólt szerzett, Bogdán miután az elmúlt 15-20 percben több bravúrt is bemutatott, tehetetlen volt. Ezzel állították be a románok a 3:0-ás végeredményt.

Ekkor fogalmazódott meg bennem sok más szurkolótársammal egyetemben, hogy ez ugyan mi a büd..s úristen volt? Ennyire azért nem jók a románok, hogy zabszemmel a seggünkben menjünk fel a pályára, az öltözőbe hagyva a játékosoknak azt a szerény vagy kevésbé szerény tudását, amibe legalább eddig " bízhattunk". Az a  véleményem, hogy ha ennyire béna lenne a válogatott, akkor nem tudott volna még otthon sem elérni egy döntetlent a románok ellen (ahol inkább nyerni kellett volna, de ez megint más történet) és a törököket sem tudtuk volna megfogni hazai pályán. Ám a tegnapi meccs fényében elmondható, iszonyat nagy mázlink volt, hogy azon a 3 meccsen 5 pontot gyűjtöttünk be. Az előbb felsorolt meccseken egyértelműen kijelenthető, hogy még a magyarnál is lelketlenebb csapatokkal kerültünk össze. A románok számára azonban kijózanító volt a budapesti döntetlen, és gyorsan rendezték a soraikat, a tegnapi meccs ezt jól példázza.

A szövetségi kapitányra, Egervári Sándorra nem szeretném a szót fecsérelni. Elég, ha annyit mondok ő is nyakig sáros ebben az egészben, aki ugyanolyan tehetetlenül ácsorgott a kispad mellet, mint ahogy a magyar védelem tette Pintili góljánál. Egyértelmű, hogy nem sikerült felkészíteni a gárdát és legfőképpen morálisan mondott csődöt. Arról nyilván nem tehet, hogy a játékosok többsége egy épületeset nem tud belerúgni a labdába, de arról igenis tehet, hogy az első másodperctől fogva már tele volt a magyarok gatyája a himnuszunkat kifütyülő román szurkolóktól.  Lelki felkészítésre valószínűleg nem sok időt szentelt, bár ezt többször hangsúlyozta, hogy erre is nagy figyelmet szentelt. Ha ez így volt, akkor a szövetségi kapitányunk teljes csődöt mondott nem csak kapitányként, vezetőként is. Alighanem a maradék hitelét is elveszítette a szurkolók szemében, és joggal követelik a lemondását. Hisz nem igazán lehet eldönteni, mit játszott a magyar válogatott tegnap vagy mit akartak játszani. Egyébiránt az előző 5 meccsre is igaz, már Kuvait és a csehek ellen is rossz volt nézni őket, a tegnapi meccsen született eredmény tulajdonképpen már a felkészülési meccseken "produkált" játék alapján borítékolható volt

Mielőtt rá térnék az összegzésre úgy gondolom meg kell említenem  még egy dolgot, és sajnos nem hunyhatok szemet fölötte. Ez nem más, mint a magyar sportmédia és annak az előző félévben tanúsított " működése". Az a véleményem, hogy többször estek bele abba a hibába, hogy lekicsinylően nyilatkoztak a románokról. Állandó belső harcokról, klubjaikban nem játszó román légiósokról firkáltak, külön kiemelve a Piturcának a Mutuval való konfliktusát és szerepét a Becali féle korrupciós ügyben. Mindezek mellett azt a kényszerképzetet keltették a szurkolókban, hogy most egy több sebből vérző román gárda ellen állunk fel, akiknél egyértelműen mi vagyunk a jobbak, hiszen még fizikálisan és magasságban is messze felülmúljuk a románokat. Azért nem okolható a média, mert megírta ezeket a dolgokat, hiszen ez a munkájuk és ebből szerzik a kenyerüket, viszont mindezt nem túl elegáns módon tették és jellemzően lenéző hangvételben tették mindezt. Nem telt el egy nap sem a nyáron, hogy ne készítettek volna felettébb provokatív interjúkat - teljesen mindegy, hogy kivel - amiből azt szűrhette le a kedves olvasó, hogy bizony ez a román gárda már messze van a Popescu, Haghi nevével fémjelzett gárdától - ami igaz is - és csak a három pont megszerzése lehet a cél Bukarestben. Szinte a hányinger kerülgetett egyes nevesebb sportlapok címoldalától az elmúlt napokban, aztán most meglehet nézni, hogy lehúzzák ezt a " szerethető" válogatottat. Talán nem kellett volna Parnasszusi magasságba emelni ezt a néhány szerencsétlent, aki címeres mezt mert magára húzni. Félre értés ne essék, én nem védem ezeket a kutyaütőket ,mert az eredményen túl iszonyat gyengén, demotiváltan és elképzelés, mindennemű küzdés nélkül játszottak. Akkor is muszáj elmondani, hogy a média megcsinálta a kellő alaphangot és körítést a meccs köré. Úgy cikkeztek, mintha legalábbis a Vb döntőre készülne a keret. A vízilabda Vb-t nem kísérte ekkora körítés, jóllehet ott bravúros első helyezést született! Pedig már tanulhattak volna a hibájukból a kedves újságíró urak, mert ez már nem az első eset volt. A fentebb említett Norvég meccs előtt is ezt a műsort kellett benyalni a reménykedő szurkolóknak, miután  a sportmédia hozzájárult a válogatott " megrontójának" bélyegzett Matthaus elűzéséhez, és szinte királynak kijáró szinten köszöntötték Bozsik Pétert és Détári Lajost a vezető poszton. De a szurkoló mindent bekajál! A szurkol már csak ilyen "hülye", örök reménykedő, mert szereti a hazáját és nyilván azt a válogatottat is, ami képviseli a címerünket. Ezért mondom azt, hogy nem csak a válogatottnak, de az azt körülcsókolgató majd később sárba döngölő médiának is fel kéne nőni a feladathoz

Összegzésképpen a tegnapról! Totális és mély elkeseredést érzek. Nem azért, mert lecsúsztunk a pótselejtezőről - számolgatni itt már teljesen felesleges - hanem mert A MÉRKŐZÉST buktuk el teljesen kilátástalan játékkal. Nacionalista embernek tartom magam, és a szó kizárólagosan Pozitív értelmében, és Magyarország történelmének talán legaljasabb szomszédja ellen, a "nagy rómaiak" leszármazottjai mosatták fel velünk a gyönyörű 55 ezer férőhelyes stadionjukat. Ez egy sporttal foglalkozó cikk, itt nincs helye politikának és történelemnek. A két nemzet rivalizálása mellett azonban nem lehet elmenni, a magyar himnusz alatti román füttykoncert és a mérkőzést megelőző balhé tökéletesen tükrözte, milyen fontos vagy fontos lett volna ez a mérkőzés. Sajnos a bocskorosoknak tálcán nyújtottuk a győzelmet és kínáltuk fel a lehetőséget a brazíliai Vb-re. Székely testvéreink reménykedve várták ezt a mérkőzést, hátha láthatják a románok bukását. Ehelyett szegényeknek csalódniuk kellett, itt volt a lehetőség, hogy megmutassuk nekik, hogy nem ők a „bozgorok” hanem az oláhok. Kudarcot vallottunk! Más nem maradt számunkra. Kedden mindenképp nyerni kell az észtek ellen – akik harcos játékkal majdnem legyőzték a hollandokat- sokat ez sem szépít az összképen és nem lesz könnyű meccs, de iparkodnunk kell, hogy legalább a harmadik hely meglegyen a csoportban. Ezzel bebiztosítva a harmadik kalapot az Eb selejtező csoportok sorsolására. A 2016-os Eb-re ugyanis nem 16 csapat, hanem 24 kvalifikálhatja magát. Ha végre nem a hollandokkal, törökökkel és azokkal a románokkal sorsolnak össze, akikkel tulajdonképpen helyet cseréltünk a harmadik és negyedik kalapban, meg adj Isten találnánk 3-4 valamire való védőt, akkor kitudja. Mindegy is, nem szeretnék olyan lenni, mint az általam fentebb kritizált média. Nem akarok hiú ábrándokat kergetni és hiú ábrándokat kelteni!  De Mint szokták mondani: a remény hal meg utoljára….